Mára virradóra egy bolíviai szállodában egy székely és egy ír fiatalemberrel egyetemben tűzharcban elhunyt Eduardo Rózsa-Flores. Különböző források katonaként, kalandorként, színészként, íróként, publicistaként említik, a bolíviai sajtó, mint terroristát emlegeti. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, ő volt a jobboldali Che Guevara.
Az argentin nemzetiségű Ernesto Guevara, a nemzetközi baloldal ünnepelt hőse, miután keresztülbarangolta Dél-Amerikát, harcolt Kubában, Kongóban, szabadcsapatokat szervezett Guineában és Angolában, feltűnt Csehszlovákiában és az NDK-ban.
Rózsa Flores a spanyol és zsidó felmenőkkel is rendelkező magyar-bolíviai nemzetiségű muzulmán férfi élt Bolíviában, Chilében, Svédországban, Magyarországon, és ezredesként szerelt le a horvát hadseregből, ahol önkéntesként végigharcolta a délszláv háborút. Ott volt a 2006-os pesti utcán, és állítólag Gázában is.
Mindkettejükkel golyó végzett, és mindkettejükkel Bolíviában. Ellenségeik mindkettejükre, mint terroristákra, elvbarátaik, mint örökké élő hősökre tekintenek. Guevarát 1967 őszén ölték meg, szinte halála pillanatában hőssé vált a közvélemény szemében. Rózsa-Flores akkor mindössze hét esztendős volt, és bár a gyilkos golyók ővele negyvenkét évvel később, egy nappal ezelőtt végeztek, az internetes reakciókból úgy tűnik, az ő kultusza is óriási méreteket ölt. Hatalmas különbség van azonban a két személy politikai beállítottsága között. Che Guevarával, a vörös forradalmárral szemben Eduardo Rózsa-Flores szíve Nagy-Magyarországért, a székely-, horvát-, tibeti-, palesztin függetlenségért dobogott. Nehéz, sőt talán leheteletlen és felesleges is ideológiai felfogását a mai divatos kategóriákba sorolni (amiben azért előfordultak baloldali jegyek is), holott szinte bizonyos, hogy az elkövetkezendő időszak az ebből fakadó vitákról fog szólni pro és kontra. Egy biztos karizmatikus személyiség volt, akit Vukovártól Santa Clara de
Rózsa-Flores személyiségrajzát szinte lehetetlen megrajzolni. Szerencsére azonban számos forrást találunk hozzá az interneten. A teljesség igénye nélkül íme néhány adalék, amely mindegyike új, más-más árnyalatokat hozó információk erdejébe vezet minket. Az biztos, hogy nem hétköznapi emberről van szó.
Már az iwiw profiljából is egy érdekes személyiség képe bontakozik ki előttünk, akár a bemutatkozást, akár a képeket, akár az ismerőseit nézzük.
Ő így ír magáról:
1960-ban születtem a Bolíviai Santa Cruz-ban, pálmafák, lajhárok, papagájok és indiánok között. Édesanyám spanyol anyanyelvű, apám nyelve viszont az édes magyar. Apu sűrűn és súlyosan politizált akkoriban. Ó azok a 60-as évek! Költözni kellett tehát. Chilébe. Aztán jött a puccs. Allende öngyilkos lett. Mi meg megint odébb álltunk. Svédországba, egy ideig. Hideg volt és unatkoztam. Átjöttünk Magyarországra. Nem volt annyira hideg, de itt aztán halálra untam magam. Furán langyos volt és állott a levegő. Leérettségiztem a Szent László Gimnáziumban majd elmentem katonának. Nem jött be. Inkább dolgoztam. Felvételiztem az ELTE bölcsészkárára és el is végeztem. Az idő tájt összeomlott az ancién regime. Nem sírtam. A magam módján szabad lettem... Egy Barcelonai lapnak és a BBC-nek a tudósítója lettem. Ilyetén minőségemben egy ideig rohangásztam a világban, Románia, Albánia, az Öböl, stb. Aztán 1991-ben kikötöttem a rossz emlékű Jugoszláviában és belezúgtam a horvátokba. Annyira, hogy nemzetközi brigádot szerveztem és fegyverrel kiálltam mellettük a Horvát Függetlenségi Háborúban. A harcok alatt, Szentlászlóban, egy kelet-Szlavóniai kis magyar faluban, hazataláltam. Ott lettem végérvényesen magyar.
A háború után hazajöttem.
Azóta írok. Kutyám neve Tito.
Kedvenc kocsmám Pesten a Wichman Tamás-é, a Király és a Kazinczy sarkán. Itt tartjuk havonta a Korcsmai Művész Pódium-ot, a Pesti Művész Klub leányvállalatának irodalmi-zenés összejöveteleit.
A KAPU című folyóirat főmunkatársa és a Leleplező c. periodika munkatársa vagyok. 2004-ben kiköltöztem Budapestről egy mátraaljai, nógrádi faluba. Gondozom a gyümölcsfáimat, hibátlan borospincém van, egy fél hegyoldalam, és pár értékesebbnél értékesebb új barátom.A rögbi a kedvenc sportom.
És szeretem a kakaót.
Mindennél beszédesebb a blogja, ahol még halála napján is publikált Bolíviából. Utolsó írásában néhány vajdasági magyar fiatal igazáért szállt harcba, akiket minden jel szerint koholt vádak alapján ítéltek irreálisan hosszú börtönbüntetésre a szerb hatóságok. Az alábbi blogot is ő jegyzi, ez annak a falunak a blogja, ahol a háború ideje alatt harcolt. Honlapján a szavak mellett a képek is önmagukért beszélnek.
Youtube csatornáját nézegetve szintén tovább árnyalódik a képe. Töltött fel olyan haka videot, amivel már találkozhattak blogom olvasói, de érdekes például az alábbi, általa feltöltött videója is Gyurcsány Ferencről, és 2006 oktoberéről.
Könyveket, verseket írt. Tolmácsolt Ferihegyen a hírhedt Sakálnak. Szerepelt filmekben is, köztük a Chico (a linkre kattintva AVI formátumban letölthető) című 2001-es német-chilei-horvát-magyar koprodukcióban készült, saját életét feldolgozó filmben.
1997-ben, a Kisváros című sorozat 81. epizódjában ő alakította Karvalyt, a bűnözőt.
Kepes András készítette a legfrissebb riportműsort az áldozattal. A közel ötven perces dokumentumfilm a linkre kattintva megtekinthető. Mindenkinek ajánlom!