A vasárnap reggel az a napszaka a hétnek, amikor – és csakis ekkor – kikapcsolom az ébresztőt a telefonomon, és előfordulhat velem az a kényelmes dolog, hogy „hasamra süt a nap”. Így jó esetben csak a készülő ebéd illatára, vagy a ház neszezésére törlöm ki az álmot a szememből. Rendszerint így van ez, és bizony nagyon kellemes ez a pár óra „extrawurst” egy munkával teli hét fáradalmai után, azonban ma még szinte hajnalodott, amikor felkeltem, és nekiláttam a napi rutinnak. Nem mondhatom, hogy nem esett volna jól még pár óra pihenés, azonban jó program volt kilátásban, így a meleg ágy hívó szavával szemben a friss, hideg zuhany katonás parancsának engedtem. Nem bántam meg.
Nem bántam meg, ugyanis az Illegál zenekar jeles tagjaival, akikkel úgy alakult, hogy közös munkába fogunk, és szerény személyem fogja intézni a formáció ügyes-bajos dolgait, kirándulást szerveztünk a Pilisbe.
Jómagam az Árpád híd budai oldalánál szálltam be az autóba, amely velem meg is telt, majd miután Óbudán feltöltöttük hátizsákjainkat mindenféle földi jóval, északnak vettük az irányt.
Somogyi gyerekek lévén nem ismeretlen előttünk az erdők, völgyek világa, azonban a Szurdok-völgyet még Zselic-járta társaságunk is csak a legnagyobb elismeréssel vehette birtokba.
Korai érkezésünk ellenére már szinte fesztiválok nulladik napját idézte a völgy bejárata: pityókás fiatalok kortyolták reggeli söreiket nagy sátruk bejárata előtt üldögélve, míg mások félmeztelenül, és meglehetősen esetlenül próbáltak megszelídíteni egy toldozott-foldozott futball labdát. Itt-ott tábortüzek pislákoltak, amik körül a kicsiktől az idősekig minden korosztály képviseltette magát, engedve a hétvégi jó idő és a természet hívásának.
Miután nem jártunk még a környéken, nem tudtuk mire számítsunk, azonban egy autónyi előőrsünk már a helyszínen foglalt egy jobb féle táborhelyet, amit körülbelül másfél kilométernyi gyaloglás után értünk el. A kies völgyben, ami közigazgatásilag Pilisszentkereszthez, tájegységileg pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik, a Kovácsi vagy más néven a Dera nevű patakocska mentén fantasztikus látvány fogadott minket az összeboruló sziklák és égbe törő ősfák által ölelt szurdokban. Az apró fahidacskák keresztezte meder mindenféle romantikus illetve harcias képzeletekre ragadtatta kis csapatunk fantáziáját, valamint egy-egy nehezebb szakasz, illetve egy leszakadt híd olykor szokatlan mozdulatokat is megkívánt a városban enyhén elpuhányodott társaságunktól.
Hálával tartozunk az előőrsnek, ugyanis a tanösvény végen a legjobb pihenőhelyet sikerült birtokba venniük, így a végül tucatnyi társaság Bori kutyával kiegészülve egy kellemes napot tölthetett festői környezetben. Hála képzett szakácsainknak, egy fantasztikus pörkölt is elkészült a bográcsban, ami a mennyei káposzta-saláta, a friss kenyér és jóféle italok kombinációjával pár embert kora délutáni szunyókálásra csábított, míg a párok nagy része romantikus sétára indult. A „kemény mag” pedig nemes pálinkát csemegézve zengette meg a szurdokot, nem túl szilaj, azonban szívből jövő nótaszóval melynek merítése a Kispál és Borz életművétől a Székely Himnuszig terjedő meglehetősen széles skálán mozgott.
A visszaút sem sikerült egyszerűre, amit ékesen koronáz az a tény, hogy Pista barátunk a bogrács társaságában egy elhibázott lépést követően rövid úton a patakban landolt, azonban azon túl, hogy tetőtől-talpig koszos lett, szerencsére semmi baja nem történt. Végül remek hangulatban értünk vissza a völgy bejáratánál hagyott autóinkhoz, ahol népes társaság múlatta a vasárnapot. A helyszín a régi idők majálisait idézte, amikor meg nem csak egy szűk réteget vonzottak az igénytelen dodzsemek, és tiri-tarka vásári hívságok, hanem az emberek egymás társaságáért, és a jól megérdemelt pihenésért mentek a szabadba.
Itt a szurdokban a a városból kilátogatók ma délután beszélgettek, kártyáztak, tollasoztak, és táncoltak. Ugyanis talpalávaló is volt, mégpedig a Falkafolk együttes jóvoltából, akik odaérkezésünkkor épp reneszánsz hangulatú muzsikát húztak a vasárnapló népség lába alá. A mi lábunk alá – és persze fölé is – egy csomagtartóból előkerült labda került, azonban csak pár passz erejéig.
Hazafelé még a pomázi kerékpárosok adtak okot némi derültségre, valamint azon tanakodtunk, hogy nem csoda, hogy ilyen tömegben kívánkoznak ki az emberek a természetbe Budapestről.
Még valami: a Dalai láma szerint a föld szívcsakrája Magyarországon, pontosan Dobogókőn, a Szurdok-völgy környezetében található. A témáról bővebben a Dobogókő Egyesület honlapja ír.