Minap Lekivel körútra indultunk az óbudai forraltbor kínálatot felderítendő, előtte azonban kaptam tőle egy lemezt. Egészen pontosan a Boys on the Docks zenekar legújabb lemezének „Punkcore Elite” című tiszteletpéldányát.
Külön jó így írni egy olyan albumról, ahol az előadó együttes tagjai jó barátaim. Sőt a Boys on the Docks (rossz nyelvek szerint „Fiúk a kutyákon” avagy „BoyZone”) hetvenöt százaléka tagja egy másik formációnak is, melynek elnevezése kísértetiesen hasonlít a blogoméhoz, és amelynek magam is tagja vagyok (bár az után hogy majd’ egy éve nem próbáltunk félve írok jelen időt, de a srácok szerint létező projektről van szó). Lényeg a lényeg, a klasszikus BOTD felállásból az egyik alapító tag, még a „jogelőd” Silkworms-ben is játszó Bazsa elhagyta a csapatot, így négyen maradtak: Márk énekel, Tomi dobol, valamint a Lechner fivérek közül Pista gitározik, Peti pedig basszusgitározik.
Az album címe a két fő vonalra, a punkra, és a hardcore-ra utal, a grafika hamisítatlan BOTD-s. Az album tizenegy számot tartalmaz, ebből kettő úgynevezett bonuszként van fenn, de legalább külön vannak trackelve.
Jómagam, aki valamennyire ismerem a csapat korábbi munkásságát, vegyes érzelmekkel hallgatom a lemezt, ugyanis a dalok zöme korábban íródott, viszont a srácok újragondolták őket. Gyakorlatilag tehát egy BOTD „reloaded” albumot tartunk a kezünkben, ami persze nem rossz, de vannak olyan dalok is, amelyek személy szerint nekem eredetiben jobban tetszettek (vagy csak egyszerűen annyit hallgattam úgy azokat a számokat, hogy nehéz így megszoknom őket).
A Punkcore Elite sokak kedvenc számával, a Respest című nótával kezdődik, ami közismert formában került fel a lemezre. Ezt követi a Tisztán című felvétel, ami több ok miatt is kedves számomra. Egyrészt magyarul van, másrészt Márk nagyon megfogott benne valamit a „mentalita ultrából”, és nem utolsó sorban már volt szerencsém közreműködőként elénekelni ezt a nótát a srácokkal, akik arra a bulira símaszkot sem restelltek húzni. Ez a dal viszont már át van dolgozva, hogy mást ne mondjak Peti zongorázik benne (ő talán a zeneileg legsokoldalúbb tagja a csapatnak, bár bőgőzik, a ritmusgitárt és a zongorát is magabiztosan kezeli, valamint a dobok mögött sincs elveszve), személy szerint nekem jobban tetszett az eredeti verzió. Aztán még egy nóta, amihez talán kár volt hozzányúlni, személyes kedvencem a Dance of the Dead, ami persze így sem rossz, de talán kicsit túl lett színezve. A többi szám úgy jó, ahogy van, ezek közül is kiemelném a Pedal to the metal című nótát, amely hatodikként szólal meg az albumon. Az is tetszik, hogy a New world order-nél benn hagyták Tomi okfejtését a szám eljátszásának dob-szakamai nehézségeiről. Valamint poén a lemezen, hogy a Friends Forever című nótát olyan felfogásban kezdik, mint a Dropkick Murphys a Boys on the Docks (bizony, nem véletlen a hasonlóság) című számuk akusztikus változatát, és csak aztán jön a zúzás.
Aztán fenn van még egy remix a Tisztán-ból, ahol ország-világ hallhatja, hogy a Márknak már milyen jól megy a számítógépes zeneszerkesztés, keverés (valószínűleg ezért járt az utóbbi idő időben kevesebb meccsre). Végül pedig a T.H.P.M nevű side-project (Tomi.Hallgatja.Petités.Márkot) próbatermi ökörködése, amolyan „így készült”-ként próbálja visszaadni az alkotás hangulatát. Ez persze egy komolytalan nótával lezárva. A track címe: 2 colors, azaz kétszínűek. Ez a szóvicc ara emlékeztet, amikor pont a BOTD próbateremben, egy szülinapi bulin Zsír (Zsíros animal dirty fucking rockandroll), a Gerebje pogósnégyes frontembere mondta Tonnak, a hong-kongi cserediáknak angolul, hogy „no cartoon”, azaz nincs mese. Így megy ez.
Mindent egybevetve hiánypótló, és jó a lemez. Ahhoz képest, hogy számítógéppel, próbateremben lett felvéve (hisz' a sör is drága, nem ám a stúdió) teljesen jól szól. Abban pedig kifejezetten erősek a srácok, amit a Sustainnál hiányoltam kicsit, hogy profi a kétnyelvű, frissülő honlap, a myspace, és egyébként a külső megjelenés. Mit mondhatnék hát? Így tovább!
