Már rég nem lepődök meg azon, hogy a jó filmeket csak vasárnap éjfélkor lehet megnézni a kereskedelmi TV-ben, egy-egy bulvárlap információértéke csekély, kulturális értéke pedig inkább mínuszban van, mint pluszban, és a társadalom jelentős részének igénye sincs ennél többre, mint amit most kap. Ez ellen tenni kell, harcolni kell, de tudva, hogy pillanatnyilag ez leginkább szélmalomharc. Behódoltunk Gagyesztánnak. Épp ezért nem is nagyon idegesítem magam, és a blog olvasóit sem a médiaszemét tartalmi feltárásával (ezt megteszik sokan mások, másutt), viszont feltűnt az utóbbi időben egy olyan jelenség, ami mellett nem mehetek el szó nélkül.
Azt, hogy a Krisztus utáni harmadik évezred első évtizedének kulturálisan sötét korszakát hogy fogják majd nevezni az elkövetkezendő korok, művelődés-, vagy éppen társadalomtörténészei nem lehet tudni, de benne van a pakliban, hogy a „Molnár Anikó” éra néven fogják emlegetni jelen korunkat eljövendő tudósaink. Ugyanis már régen többen fújják könyv nélkül Molnár „VV, Bár, Nagy Ő, exXYnője, stb..” Anikó életét és „munkásságát”, mint mondjuk Molnár Ferencét. Szomorú vagyok e miatt, de nem török pálcát sem felette, sem rajongói fölött. Annál inkább a Bors nevezetű bulvár napilap szerkesztőiről kívánom lehúzni a keresztvizet, de róluk sem elsősorban azért, mert kulturális szemetet árulnak. Ha tetszik, ha nem a piac diktál, és ha van vevő erre, akkor jogos lehet a kérdésük, hogy miért ne ezt árulnák?
Nekem a csomagolással van bajom. Ugyanis ha már egyszer Molnár Anikó neve a garancia az eladott lapszámra, akkor a Bors addig üti a vasat, amíg meleg. Csak az utóbbi egy hét terméseiből szemezgetve ezekkel a szalagcímekkel jött ki a lap:
„Anikó két pasival csalta Bochkort”
Molnár Anikó: Bochkor sírva könyörgött, hogy fogadjam vissza
Havi 200 ezer volt Anikó ára
Mamáját is bántja, hogy Molnár Anikó milyen közönséges
Bizony ez négy, pusztán egy hét alatt, ráadásul csak címlapsztoriként! Ehhez még mindig joga van a lapnak, csak gondolták, hogy ha minden nap ugyanazt a portrét teszik ki mellé illusztrációnak, lehet hogy az emberek mégsem veszik le a lapot a polcról. Ezért gondoltak egyet, és csináltak egy egész címlapos képet, a félmeztelen Molnár Anikóval. Ehhez viszont nem volt joguk. Aki most azt hiszi, hogy én a fotó szereplőjének személyiségi jogaiért szállok síkra, az téved. Ugyanis gondolom, ha sértett egyáltalán ilyen jogokat a lap, akkor a sértettnek van pénze ügyvédre, ráadásul ez neki is legalább akkora üzlet, mint lapnak, hisz abból él, hogy a címlapon szerepel.
Engem egyáltalán az háborít fel, hogy ilyen címlappal kijöhetett az újság, a szereplő személyétől függetlenül. És nem azért mondom ezt, mert prűd lennék, ami nem vagyok, hanem azért mert ezzel a lap törvényt sért. Ugyanis létezik egy olyan traktusa a sajtóval foglalkozó törvénynek, ami a kiskorúak védelmében kimond egy olyan alapelvet, hogy minden, ami alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, csak úgy kerülhet a médiatermék fogyasztója elé, hogy bizonyos úton-módon (írott sajtó esetén természetesen írásban) felhívja a termék fogyasztójának figyelmét a tartalomra. Lásd: pornográf témájú lapokat fóliába csomagolnak, és a vásárló, amikor leveszi azt a polcról, nem magát a pornográf tartalmat látja, hanem csak annak a ténynek a közlését, hogy mit fog látni, amikor megvette a lapot. Azt gondolom, hogy ez a korrekt eljárás ilyen esetben. Viszont számos bulvárlap ezt nem tartja be, kisebb képeken mindennaposak az aktok, vagy a fél-aktok akár a címlapon is, esetünkben pedig ez maga a címlapfotó.
Az igazi médiaszakemberek a mai napig tartják magukat bizonyos normákhoz, nem is a törvény, hanem az etika miatt, és egy valamire való lap nem publikál semmilyen fotót (legalább is takarás nélkül), ami nem a szereplője tudomásával és beleegyezésével készült, pláne nem olyant, amin az illető eszik, iszik, alszik, alulöltözött, kiszolgáltatott helyzetben van, vagy a legrosszabb esetben nem él. Persze a bulvárlapok esetében badarság lenne etikáról beszélni, viszont itt érvényt kell szerezni a törvénynek.
Ugyanis már az sem megengedhető, hogy egy ilyen címlap az újságos standokon kikerüljön közszemlére, az pedig egyenesen inkorrekt, hogy egy könyvtár, aki előfizet a lapra, ne tudja az olvasói rendelkezésére bocsátani azt, anélkül, hogy megszegje a saját szolgáltatási szabályait. Ugyanis ha kevés helyen is, de még van ahol fontos, hogy milyen nemzedéket nevelünk majd fel.
