Hirdetés

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Címkék

1. világháború (8) 1915 (2) 1956 (5) 2. világháború (2) 44. gyalogezred (8) ákos (1) all blacks (1) alsónána (1) andy warhol (1) animáció (2) anime (1) aurora (1) avanti ragazzi di budapest (2) a legbátrabb város (1) balassagyarmat (1) bánya rap (1) bárdudvarnok (1) beatles (1) becsület napja (1) bereményi géza (2) betörés (1) blikk (1) blind myself (1) bogáncs (1) böhönye (1) bolívia (1) bon yurt (1) bor (1) bors (1) boys on the docks (1) brasnyó antal (1) brujeria (1) budafok (1) budapest (6) budatétény (1) Bug (2) chestyni (2) che guevara (1) claudius czibulka (1) csányi sándor (1) cseh tamás (2) csíkszereda (2) csonka sándor (1) csordás józsef (1) dalai láma (1) dobogókő (1) dr hajdú miklós (1) dr stamler lajos (1) dunaszerdahely (1) duna tv (1) eduardo rózsa flores (1) Eduard kreysa (1) eger (1) egri vár (1) éles gábor (1) emlékház (1) emlékmű (1) eperjes károly (1) erdély (4) esküdt lajos (1) etika (1) falkafolk (1) fekete istván (1) felderítés (1) ferenczi györgy (1) film (5) főtér (1) futball (2) galícia (7) gárdonyi géza (1) geréb (1) gerebje (1) gölle (1) gróf balázs (1) gyárfás trio (1) hadifogság (1) hadisír (1) hadművelet (1) haka (1) harci gáz (1) hausz mihály (1) helyey lászló (1) hétköznapi csalódások (1) hevesi tamás (1) hortobágy (1) hősi halott (6) hot jazz band (1) hs7 (1) ifiház (1) illegál (2) illyés gyula (1) iparművészeti múzeum (1) irodalom (9) isao takahata (1) jakab benke nándor (1) jálics ernő (1) james joyce (1) japán (1) jégkorong (3) kálomista gábor (2) kamionka-strumilowa (3) kaposszentbenedek (1) kaposvár (10) karácsony (1) ka mate (1) kecskemét (1) kecskemétfilm (1) keidel antal (1) keleti temető (1) kemény pál (1) kepes andrás (1) képregény (1) kerekes band (1) kiss gábor (1) kisvejke (1) kitörés (1) kolumbia (1) kop (1) kormorán (1) lajkó félix (1) lany-polskie (1) lapajowka (1) lazio (1) liverpool (1) maccabi (1) magashegyi underground (1) magyar kupa (1) majsamiklósvár (1) makám (1) marian cozma (2) marilyn monroe (1) mátyás király (1) mesék mátyás királyról (1) miért? (2) miháld (1) milodánovics péter (1) minaret (1) misimackó (1) mlsz (2) molnár anikó (1) monica porter (1) móricz zsigmond (1) mtk (1) múzeum (2) muzsikás (1) mystery gang (1) nagy imre (2) novyi stav (2) novyi staz (1) olaszország (1) orbán jános dénes (1) összmagyar szurkolói szövetség (1) ostrom (1) öszsz (1) paintball (1) pálffy istván (1) panoptikum (1) pécs (2) persona non grata (1) petőfi irodalmi múzeum (1) pilis (1) pilisszentkereszt (1) pokorny lia (1) pop art (1) puskás ferenc (1) puskás hungary (1) puszták népe (1) rackajam (1) rácz vali (1) radnóti miklós (2) rákóczi (1) reichard béla (1) reviczky gábor (1) rizsa (1) rögbi (1) romantikus erőszak (1) rosseb (3) rózsa fesztivál (1) rúzsa magdi (1) sajtó (1) sándor tamás (1) sapizhanka (2) sebestyén márta (2) sick room (1) ska p (1) sport (8) steaua (1) sustain (2) szabás (1) szarvas józsef (1) székely himnusz (1) székely nyelvlecke magyaroknak (1) szemán ábel (1) személyes (5) széna tér (1) szentlászló (1) sziget fesztivál (1) szirtes ági (1) szívcsakra (1) szíven szúrt ország (2) szurdok völgy (1) tag der ehre (1) teleki (1) temető (1) trianon (2) turisas (1) tüzérség (1) ujváry lászló (1) új zéland (1) ukrajna (6) ultra (3) universal (1) város a város alatt (1) vatera (1) veszprém (2) vikár béla (1) vikidál gyula (1) világháború (2) vissza a gyerekkorba (1) vitézy lászló (1) wyrfarkas (1) yehudi menuin (1) zene (15) zene világnapja (1) zics (1) zóltance (1) Címkefelhő

Friss topikok

  • Gérard Duchemin: Most nézem, nagyon jó film. (2015.06.16. 22:03) Viharos Emberöltő
  • Contra: Megrendítő, de mégis happy end, ahogy mondani szokták. Kár, hogy az az embertípus, aki a főszerepl... (2010.12.27. 11:09) Karácsony reggelén
  • Contra: Érdekesség: Kaposvár 1956-os történetének egyik szereplője volt a 2008 februárjában elhunyt Kunsza... (2010.08.24. 16:31) Palackba zárt történelem
  • Kiß B.: Ma este 23.30-kor újra adja az M2! (2010.08.20. 18:40) A Hortobágy legendája
  • kozlony: www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=23998 (2010.06.22. 10:07) Rózsa Fesztivál 2010

Most online

Fenyőfák

2009.08.23. 22:41 Kiß B.

A következő írásom ajánlom szeretettel a barátaimnak:

Nem volt túlságosan hideg tél, mégis valami nyirkos, hűvös fuvallat borzongatta a külváros folyópartját. A parkos út mentén a sötét ivóban támasztották a pultot a fiatalok. A máskor roskadásig telt hodály homályba burkolózva, üresen állt, csak a sarokban a pultnál derengett némi világosság ahol mindössze három vendég és a csapos könyököltek unottan poharaik fölött, a szokásos problémákon merengve. Úgy tűnt, a városra fekete paplanként boruló éji felleg nem vonzotta utcára a máskor oly harsány diáksereget sem, és a szokásos vendégek is inkább még a karácsonyi hangulat hatása alatt ültek meleg otthonaikban, vagy lélekben már a szilveszteri mulatozásra gyűjtötték az erőt. A pultot támasztó néhány vendég sem az ital hívószavára gyűlt össze, mindössze mindannyian vártak valamit. Egyik sem tudta volna megfogalmazni, hogy mit, csak azt, hogy valaminek történnie kell. Valaminek, akárminek, bárminek, de történnie kell, történnie muszáj! Számtalanszor hányták-vetették már meg egymás közt a maguk, a kis közösség, a város, az ország és a világ ügyes-bajos gondjait. Legtöbbször, mint most is arra a keserű végkövetkeztetésre jutottak, hogy hiába látja bár mindenki a felmerülő problémákat, és hiába talál rá a józan paraszti ész szerint elfogadható megoldást is, a világ közönye ellen mit sem ér az ötlet és a szándék. Úgy érezték magukat, mint négy apró hangya, akik bár tudják, hogy az egész boly összefogva egy hegyet is odébb tudna vinni, azt látják, hogy a közösség lustaságból vagy ostobaságból még a saját fészkét sem képes rendben tartani, ami így egyre romlik, és idővel a kis repedésekből hatalmas kráterek szakadnak, melyek ezáltal könnyen helyrehozható apróságokból válnak gigászi áldozatokat követelő feladatokká. Ráadásul nem elég, hogy négyen a saját morzsáikat is alig bírják el, azt tapasztalják, hogy ha a többi hangya meglátja, hogy a boly csinosításán szorgoskodnak, nem hogy nem segítenek nekik, hanem akadályozzák is őket, sőt egyesek odáig vetemednek, hogy egyenesen őket teszik felelőssé az életterük romlásáért és ezt igyekeznek tényként elhitetni a többi közömbös, kényelmes egyeddel is.
Úgy érezték magukat, mint akik el vannak átkozva.
Csendes volt hát a szó és keserű a pohár, míg a legidősebb közülük meg nem szólalt:
- Jártam egy helyen, messze innen, hegyeken, síkokon, folyókon túl. Nincs közel, és nem egyszerű megközelíteni. Ha elindulunk, és éjjel nappal utazunk, eljuthatunk oda, göröngyös utakon, ellenséges tekintetek közt. A világ talán legeldugottabb pontja az és nem is mindenki látja meg még akkor sem, ha odaér. Nektek viszont tetszene, mert ott lakik kőben, fában, vízben, virágban, levegőben és a csillagos égben az, amit keresünk!
Szó szót követett és tett tettet. Balázs a legfiatalabb, a szürke nagyvárosban intézte az utazás részleteit, míg a többiek a kisvárosban készültek a kirándulásra.
Aztán csak néhány nappal később, ugyanolyan fekete éjszakában jöttek össze az ivóban. Ezúttal azonban vadul ropta a táncot a fiatalság, folyt az ital, hangos volt mulatság. Csak a négy vándor volt csendesebb, és amikor a közeli templom tornyában a harang elütötte az éjfelet, a mulató sereg öleléseitől és jókívánságaitól övezve nekivágtak az útnak. Így indultak el a zsivajból bele a csendbe. Mentek az éjszakában, mentek idegen országban, hidegben, szélben. Ágak roppantak, kövek koppantak a járművön, és ők csak mentek az egybefüggő feketeségben. Az óra szerint már régen világos kellett volna, hogy legyen, de a nap nem akart felkelni. Az utasok alig pisszentek, tudták, hogy rossz emberek és rossz szellemek ellopták alóluk az utat, ellopták felőlük az eget, és úgy néz ki, még a napot is ellopták. Aztán valamikor hosszú-hosszú idő múlva a fekete kezdett szürkébe hajlani, melyből néha előcsillant valami idegen fény. Végül elértek egy hídhoz, ahol mintegy varázsütésre felragyogott a déli nap.
- Elérkeztünk az elátkozott ország szívéhez – mondta a legidősebb. Azonban itt fog a legkevésbé az átok. A gonosz szellem őrzi ezt is, viszont nincs elég ereje ahhoz, hogy teljesen legyőzze az itt rejtőző jót. Ezért minden erejével, sűrű ködjével, úttalan útjaival igyekszik elrejteni ezt a vidéket a kíváncsi szemek elől és igyekszik elhitetni a világgal, hogy nem létezik és soha nem is létezett. De mi csak ne féljünk!
Aztán a vándorok megpihentek az erdőben elbújó kicsiny falu barátságos házában. Leültek az elátkozott ország lakóinak asztalához, ettek az ételükből, ittak az italukból, megnézték a falvaikat, városaikat, erdeiket, jószágaikat és gyermekeiket. Együtt örültek a boldogságuknak, együtt keseregtek a bánatukon. Mert csodálatos módon ebben az elátkozott országban ugyanazt a nyelvet beszélték az emberek, mint a vándorok országában. Ámult ezen Balázs, aki fiatal kora ellenére szorgalmasan járta az iskolákat, és már mindenféle bizonyítványa megvolt arra, hogy magas hivatásokat tölthessen be tanulmányai szerint magas hivatalokban, mégsem hallott korábban ilyen csodáról. Ráadásul Balázs szerette is a hazáját, ismerte is történetét, szeretett mindent megtudni róla, azt is, amit nem tanítanak az iskolákban. De soha nem mondták neki, sem otthon, sem az iskolában, ahol pedig ugyancsak okos és szerető emberek vették körül, hogy létezik egy ilyen ország is. Balázs országa ugyanis kicsiny ország volt, a nyelv, amit beszéltek kicsiny nyelv. Minden szomszédjuknak értették nyelvét más országok lakói is, Balázs nyelvét azonban olyannyira nem ismerték szerte a nagyvilágban, hogy még a tulajdon nevét sem bírták helyesen kiejteni azok, akiknek nem az ő nemzetéhez tartozó anya adott életet. Voltak persze páran, akik beszéltek errefelé is egy elátkozott földről, amin sötét varázslat ül, de amikor ők regélték régi meséiket, a szülők, tanítók, mindenféle vezetők befogták a gyermekek füleit, úgy, ahogy már az övéikét is befogták az ő szüleik. Azt tartották ugyanis, hogy bolondok lidércnyomása ez, akiken bűbáj ül, elvarázsolták őket, és ez a varázslat megmérgezi az emberek életét. Volt időszak, amikor fennhangon mondhatták bűvös szavaikat, de ez elátkozottá tett mindenkit, aki hallotta az ilyen beszédet. Így az emberek többsége vagy mérgesen ripakodott azokra, akik az elátkozott földről beszéltek vagy elfordították a fejüket, azzal, hogy nem érnek rá régi mesékkel foglalkozni, amikor az élet tele van mindenféle problémákkal.
Balázs viszont már világosan látta, tapintotta és érezte, hogy ez a mesebeli ország a mesebeli lakóival nagyon is valóságos.
Így teltek múltak a napok, míg egyszer lehetőségük nyílt arra, hogy feljussanak a Hegyre. Ez ebben az évszakban szinte megközelíthetetlen volt, de mintha egy jótékony erő hirtelen jó időt küldött volna a tájra, csak azért, hogy a vándorok felmászhassanak a csúcsra.
A Hegy pedig magas volt. Magas és nehezen járható. Ős öreg fenyők, és ősi kövek mentén kapaszkodtak fel a tetőre. Többször úgy érezték, nem lehet feljutni rá, nincs tovább. Teljesen kiürült a tudatuk, a Hegy nem adta könnyen magát. Megkövetelte, hogy csak és kizárólag rá gondoljanak a vándorok. Abban a pillanatban pedig, amikor pedig úgy érezték, nem bírják tovább, hirtelen kitisztult az ég, elfogyott a kaptatató és a felhők felett a lábuk előtt elterült egy óriási, fenyőktől övezett tisztás. A csodálatos táj furcsa fényben pompázott a hideg naplementében, a sötétzöld fenyőkaréj pedig mintha átölelte volna őket. Középen ott állt a halom a kereszttel, amiről Balázs mindig is tudott, de most úgy érezte, meg is értette a jelentését. A vándorok szétszéledtek a hatalmas tisztáson, ki-ki a saját gondolataiba merülve nézte a tájat. Úgy hallották, minden évben van egy nap, mikor a Hegy hívására az elátkozott ország lakói összesereglenek a halom körül, hogy évszázadok óta fogadalmat tegyenek arra, hogy bármilyen gonosz átok sújtja is őket, őrizzék meg magukban a jót. Sokak szerint ezért gyengébb itt a rontás, mint máshol.
-    Isten hozott testvér! – szólalt meg egyszer csak egy hang.
-    Te ki vagy? – kérdezte Balázs, aki látta, hogy a többi vándor messze tőle sétál, viszont senki mást nem látott.
-    Mi a fenyőfák vagyunk. – felelte a hang. Örülünk, hogy eljöttél hozzánk!
Balázs körbenézett, és a több kilométeres fenyves erdő mintha enyhén meghajtotta volna magát előtte.
-    Hogy lehet, hogy tudtok beszélni? –kérdezte.
-    Tudunk mi sokkal többet is. – felelték a fák. Évezredek óta itt állunk, mindent láttunk, mindent átéltünk. Mindaz a tudás és bölcsesség, amit a minket szerető ember felhalmozott, belénk költözött, mikor az ember elmúlt. Mert az ember élete mulandó, de a fenyőké örök. Minket csak erőszakkal tud az ember elpusztítani, ahogy szeretettel tud megőrizni.
-    Hogy lehet akkor, hogy nem beszélnek az emberek a szavaitokról? – álmélkodott az ifjú.
-    Beszélnek ők – mondták a fenyők – de inkább a tetteikkel, mind a szavaikkal. És nem is mindenki hallja a hangunkat, csak az, akit megszólítunk.
-    Miért pont hozzám szóltok? – kérdezte Balázs. – Biztos sok más ember van, aki érdemesebb arra, hogy hallja a hangotok!
-    Azért esett rád a választásunk, mert nyitott szívvel jöttél a Hegyre. Nem ismertél minket, de kinyitottad a szíved, hogy halld a hangunkat. Ismerünk jól, sok mindent nem tudsz még, de a szíved tiszta. Bízunk benne, hogy nem csak meghallod, de meg is érted a kérésünket!
-    Kéréseteket? – ámult el Balázs. – Mit kérhetnétek ti, mindent látott, mindent tudó fenyőfák egyszerű halandótól, aki még a magaméi közt is elenyésző porszem vagyok?
-    Igen kérni szeretnénk, és adni is. Fegyvert és segítséget. A mi tudásunk örök és hatalmas, de az ember nélkül mit sem ér. Ez a világ az emberek világa, ahol az embereknek kell boldogulniuk. Tudod, hogy átok ül ezen a vidéken. Itt a mi erőnkön csak kicsinykét fog ez az átok, viszont minél messzebb megyünk, annál erősebben hat. Nem is áll meg az elátkozott ország szélénél, a te hazádban is dolgozik. Úgy fejti ki hatását, hogy ködöt von körénk, elhiteti veletek, akik a mi testvéreink vagytok, hogy nem is létezünk. Hisz annak, aki a gonosz átkot küldte az országunkra, semmije nincs a varázslatán kívül. Ő örök életet szeretne a mi rovásunkra és erre egy esélye van csak, az idő múlása. Azonban ha minden testvérünkhöz eljutna a hangunk, nyomban megtörne a sötét varázslat. Hisz nem oly régi ez a rontás. Hosszú idő egy embernek, de csak röpke pillanat a fenyők időszámítása szerint. A gonosznak nincs hatalma a szeretet felett és a szeretet határtalan. Viszont a gonosznak katonái is vannak, gonosz emberek, akik a köd homályában döntenek itt minket, fenyőket. Tudják, ha elfogyunk, övék az örök sötétség. Akkor nem marad más csak az átok, és ők győztek. Ezért kérünk téged, hogy menj haza a sajátjaid közé. Ha kivágnak egy fenyőt, ültess helyette egy másikat, és ha megpróbálnak kivágni egy fenyőnyit a közös tudásunkból, ültesd azt el egy másik emberben. Nehéz munka lesz, hisz rombolni mindig könnyebb, mint építeni, és a gonoszt segíti a mágia is, nekünk pedig csak a tartásunk van. De ez az erősebb fegyver!  Ezt használd, amíg élsz! Légy egyenes, mint mi vagyunk! Álld a vihart, ahogy mi álljuk! Vesd a hátad a társadéhoz, ahogy mi tesszük! Engedd magadhoz közel az idegenből jött barátot, mint ahogy mi tápláljuk, óvjuk vadainkat, madarainkat, de úgy fogd el a napot a gonosz elől, mint mi a gyom elől! Legyen tiszta a lábad nyoma, és ha így cselekszel, csekély életed végeztével örök otthonra találhatsz közöttünk! Ültess, gyarapíts, és szeress! Bízz az ősi erényben! Ha így teszel, egyszer eljön a nap, hogy nem vesz körbe köd minket, elmúlik az átok, és a testvéreink gondoznak minket! Ezt pedig te látni fogod! Most pedig indulj, és fontold meg a szavunkat! Isten kísérje utadat, és ha úgy érzed is, nem győzhetsz a sötét erők ellen, jusson eszedbe, hogy míg az ő fegyvere csak a bűbáj és a megtévesztés, a mi igazságunk, bölcsességünk és szeretetünk örök! Harcolj és győzz! Ég áldjon testvérünk!
Balázs, mint a villámsújtott tért vissza a többi vándorhoz. Azok nem szóltak semmit, ránéztek, és mintha tudták volna mi történt, csendben elindultak lefelé a Hegyről. Egyszer csak Balázs megszólalt:
-    Győzni fogunk! Győzni fogunk, mert győznünk kell!
A többiek nem kérdezték, mikor, hol és ki ellen fogunk győzni, hanem csendben, de magabiztos határozottsággal ezt felelték:
- Igen, győzni fogunk!

Eltelt néhány év. Balázsnak nem volt olyan napja, hogy ne jutottak volna eszébe a fenyőfák tanácsai. Otthon őrá is rásütötték, hogy bolond, hogy babonás. De nem foglalkozott vele. Ha olyan dolgot hallott, ami szerinte érték, igyekezett a magot elültetni, viszont ha ordas eszmék baltáját látta suhogni az igazság erdeje közelében, megvetette a lábát. Meg kellett látnia, hogy nem csak egy átok sújtja hazáját, hogy a világ nagy boszorkánykonyhájából újabb és újabb gonoszság önti el az életet, de látta azt is, hogy ezeken a ködfoltokon átüt néha a fény és ez újra erőt adott neki. Amikor pedig végleg úgy érezte, hogy elnyeli a sötétség maga mellé vett néhány régi és új becsületes vándort és elindult a Hegy irányába. Mindig sötétben lépett az elátkozott országba, de soha többet nem félt tőle. Tudta, hogy itthon van, a fenyők közt és ez hatalmas erőt adott neki.
Nem is olyan régen, pedig egy ragyogó nyári napon újra ellátogatott a Hegyre. A vándorok most is szétszéledtek a tisztáson, mint ahogy azt az első alkalomkor tették. Balázs köszönt a fenyőknek, akik nem szóltak, csak biccentettek egyet. Ez többet jelentett számára minden szónál. Azt üzente: jó úton jársz ember! Majd amikor lefelé botorkáltak, egyik társuk, aki először tartott velük az elátkozott országba hosszas hallgatás után hirtelen megszólalt:
-    Győzni fogunk! Hiszem, hogy győzünk!
Balázs, és a többi régi vándor megállt egy pillanatra, sokatmondóan, mint aki mindent tud összenézett, és csak ennyit mondott a társuk szemébe nézve:
- Igen, győzni fogunk!


 

5 komment

Címkék: személyes

A bejegyzés trackback címe:

https://rossebezred.blog.hu/api/trackback/id/tr291333679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabesz7004 2009.08.23. 23:18:54

A Vándor ki először indul el az Igazság felé vezető ösvényen bizonytalan és tudatlan. Erőtlen és hitetlen, de vannak akik segítik. Emberek kik már tudják és hiszik a Jót és tovább is adják az arra érdemeseknek. S mikor a Vándor megtalálja a helyet melyre a Szíve és a jóakarók tudása vezérli megleli a TITKOT, melyről hallott már de tán Ő maga sem hitte. Most itt áll, legyőzte saját kételyeit, félelmeit, a sötét világ gonoszságait és már érzi és tudja az Igazat!
S már azt is tudja hogy ismét mennie kell. Mennie kell Hittel és Szeretettel a szívében, Tudással a fejében, Erőnek-erejével a karjaiban,
mennie kell most haza, az övéi közé, hogy elmondhassa amit tud, de ne csak suttogva, hanem kiáltva a nagyvilágba, hogy meghallja mindenki a favágók zaja mellett is: MI ÜLTESSÜK ADDIG A FENYŐT!

ui: Balázs, mindent köszönök!

krs 1 2009.08.23. 23:55:52

Kraci!
A végén libabőrös lettem!
Nem is kommentelném... ez szórol szóra így történt! Aki nem hiszi, járjon utána - jó és nyitott szívvel.
Válszképpen csak ennyit:
"Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!


Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem.

Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet!


Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyéimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyéimek, az igaz. De enyéimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré.

Adjátok vissza a hegyeimet!


Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ide-oda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben.., Urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább.

Adjátok vissza a hegyeimet!


Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek.

Adjátok vissza az én hegyeimet!


És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.

Adjátok vissza a hegyeimet!


Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a föld másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én.

Adjátok vissza a hegyeimet!


Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet."

nme75 2009.08.24. 12:47:31

Kraci vitéz!

Sajnos legalább tíz éve nem jártam a Fenyők birodalmában, ahová előbb-utóbb visszatér az ember fia, de időtávlatokból is átéreztem a „mesédet”.
Engedelmeddel egy Word doksi felett nyomtam rá egy könnypárás Ctrl+C/Crtl+V-t. Szerintem Te már győztél. Pacsi!

postáspet 2009.08.25. 12:58:10

Srácok! Minket, nektek kell minden áldott nap a helyes útra terelnetek, és nekünk kötelességünk ezeket az iránymutatásokat elfogadni. Így felkészülhetünk a Fenyőkkel való találkozásra és mi is "csatasorba" állhatunk.
Köszönök minden történetet nektek. Következő túrára már mindenképpen el kell mennem.

Lenyó Gabi

makimajom7 2010.05.29. 15:47:03

Csodálatos írás erről a csodálatos helyről. Érződik rajta, hogy szívből jött. nálam eljutott oda ahova kellett..
Nem rég jártam ott, de máris visszavágyom a Csíksomlyói dombra hallgatni a fenyőfákat..
Erdélyt nem szabad elfelejtenünk, ahogy írtad, folyamatosan ültetni kell a fenyőfákat, hittel, szívvel-lélekkel szakadatlanul.. Erről mindenkinek tudnia kell.
Köszönjük az írást!
Fehér alak