Kedves barátaimmal, amikor csak időnk pénztárcánk engedi, szívesen hódolunk a paintballnak, azaz a festéklövészetnek. Ilyenkor már reggel összejön a csapat, előjönnek a régebbi játékok nagy történetei, mindenkiben felpezsdül a harci kedv. Aztán autókba szállunk, bemegyünk a Zselicbe, birtokba vesszük a pályát, ahol a szigorú szabályok ismertetése közepette – amit persze mindannyian álmunkból felébresztve is tudunk – viccelődünk az öltözködés közben, elosztjuk a csapatokat, ha vannak újoncok  „belőjük” őket, bejárjuk a pályát majd felsorakozunk annak a két szélénél. Aztán ahogy eldördül az első lövés kikapcsoljuk a külvilágot, és valami ösztönös ősi nyugalommal koncentrálunk a célra: "életben maradni", és megszerezni a zászlót! Utána persze a buli megy tovább, jó időben bogrács is van, védőital is van, a győzők piszkálják a legyőzötteket, akik persze nem hagyják magukat. A találatok nyoma fáj ugyan (néhány csak otthon a fürdőkádban kerül elő), de ahogy leadjuk a fegyvert, mindenki csak egyre tud gondolni: mikor jövünk legközelebb?
Mi ez hát: Játék? Csapatépítés? Sport? Művészet?

Nekünk játék, az biztos, és sport is, hisz a harc hevében annyit mozognak a karosszékhez edzett küzdők is, amit ki sem néznek magukból. Abszolút csapatépítés is, nem hiába szeretik magukra valamit is adó cégek markerral felfegyverkezett dolgozóikat egymásnak ereszteni a harcmezőn. Művészet is, amennyiben minden sportágat lehet művészi szinten űzni, vágnám rá, ha nem láttam volna az alábbi videót.Ugyanis egy kolumbiai társaság, a Bon Yurt, nem a közös élményt, a kalandot vagy a harci ösztönt látta meg a festéklövészetben, hanem a festék vászonra történő felvitelének lehetőségét. Az ötlet zseniális, ráadásul pop art területen alkotva a műanyag golyókba zárt ételfesték felvitele után a stílusiránynak is megfelel az alkotás. A téma mi más lehetne, mint Andy Warhol pop art klasszikusa Marilyn Monroe-ról.