Minap vége szakadt egy több éves sorozatnak. Eddig heti programom részét képezte az, hogy ha Kaposváron jártamban-keltemben belebotlottam Walter Petibe, megkérdeztem tőle, hogy mikor lesz kész a lemez. A válasz leginkább az volt, hogy „jövő héten”, míg legutóbb széles mosollyal, és egy CD-vel várta kérdésemet.
Ha visszatekintek emlékeimben, 2002 környékére teszem azt az időpontot, amikor a Sustain-nel, mint zenekarral (értsd nem a tagokkal) először találkoztam. Pécsről hazatérve Folti friss jogsiját és első útját egy elhagyott sárvédővel és egy helyszíni bírsággal megkoronázva tértünk be a „Fakecós” buliba. Ezen a házi fesztiválon bulin késztetést éreztünk arra, hogy csak úgy terepgatyásan pogóra perdüljünk a fűzfa alatt. Az oka a következő volt: Walter Peti és Schütz Ádi gitárokkal, míg Sipi szinte a dobok közé hasalva olyan muzsikával rukkolt elő, amire a sokat látott–hallott brigádunk felkapta a fejét.
Aztán ott volt 2005, amikor a dombóvári ex-lekvárgyárban egy gördeszka-verseny zárásaként eljátszották a „Száddám” című számot, akkor gondoltam azt, hogy bőven nem lokális volumenű zenekarról van szó. Közben beszállt a bandába Doki is kongázni, a Sustain pedig Kaposvár egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát. Hogy mást nem mondjak, a 2007. október 23-i koncertre a Pogóban a mai napig sokan emlékeznek.
Így nagyon vártuk már a lemezt, ami – mint már említettem – elkészült.
A 7+1 dalt tartalmazó album a Pogo stúdiójában lett rögzítve. Ez utóbbi tény számomra egy kicsit meglepő, mert annak idején még kb. másfél éve láttam szétborítva a zenekari öltözőt, hogy ebből majd stúdió lesz, de sokáig nem volt semmi. Azóta meg én nem jártam arrafelé túl sűrűn, de ez más lapra tartozik. A lényeg az, hogy jól szól, és még a hármas metrón a reggeli csúcsban is élvezhető minőségben bírtam az mp3-asított verziót hallgatni középhangerőn, ami nagy szó. Azt, hogy az album címe Apple csak onnan sejtem, hogy egy kis kukac nekiront a borítón másfél zöldalmának, majd a hátoldalon a férgek jócskán megszaporodva lakmároznak belőle. Tovább mélyül a gyanúm az által, hogy az első szám címe is: Apple. Az első két számban egyébként egy Kriszta nevű leányzó és a szintén méltán népszerű Sick-Room zenekarból Nitro énekel. A következő három track hozza a „klasszikus” Sustain hangzást. A hatosban ismét Nitro énekel, a hetes pedig egy duett.
Bár a lemezen hat számcím van feltüntetve, és bonus track-ként a Perharps című nóta, valójában ez a hetes, és ezen belül van egy „rejtett szám”. Itt jegyezném meg, hogy ezt az intézményt nem nagyon favorizálom, mivel egyrészt teljesen feleslegesnek tartom, másrészt pedig pont a kedvenc számom, a Visibility a bónusz nóta, és meglehetősen kényelmetlen dolog visszatekerni 7.12 másodpercig ha újra meg akarom hallgatni. Persze értem az okát: ez az egy szám a lemezről nem a stúdióban lett felvéve, ami érzékelhető ugyan, de koránt sem olyan mértékig, hogy ne legyen élvezhető. Meggyőződésem, hogy tíz emberből kilencnek fel sem tűnne, ha nem tudná.
Mint említettem, két vendég énekessel vették fel az albumot, amiből a vendég szó a hangsúlyos, hiszen a zenekar évek óta keresett, és a mai napig keres állandó énekest. Szerintem felesleges keresgélniük. A vokál sok esetben kifejezetten jó, és az énekes számok is jól össze vannak rakva, de nekem a „klasszikus” Sustain igazi instrumentális zene. Az albumról engem a Neaux és a már említett Visibility számok fogtak meg leginkább, valamint nagyon hiányolom a Szaddám című nótát. Persze ez az én véleményem, de a banda ezekben a számokban hozza azt leginkább, amiben egyedülálló.
Mellesleg fura így zenéről értekezni, hogy nem tudok linkelni hanganyagot, de a neten nem találtam, én meg nem akartam feltenni a lemezüket. Egy ezresért a kávézóban hozzá lehet jutni, lehet, hogy máshol is. A honlapjuk dizájnos (lesz), egyenlőre nincs rajta sok információ. Érdemes lenne ráfeküdniük, mivel azt gondolom, egy kis plusz marketing-melóval nagyon-nagyon messze juthatnak.
