Piros a vér, az eskü fehér,
De a gyom bizony zölden virít.
Sekély sírodat őrzik nehogy
ledöntsd a pokolnak kapuit!
Ha elérhetetlen, szent a cél,
az elbukás is ünnepély,
néhány nap és kiderül,
hogy az ember mennyit ér!
Tiszta voltál, büszke vad!
Nem adtad egy könnyen magad!
Rólad beszélni sem szabad!
Ezerkilencszázötvenhat
A Műegyetemtől vonulunk végig a Bem szoborig, csakúgy, mint akkor. Mellettem egykori 56-os hős bandukol, körülötte fürtökben a gimnazisták igyekszenek elcsípni egy-egy mondatát. A lezárt utak miatt néhány pesti sofőr türelmetlenül dudál, azonban sokan kijönnek a házak, üzletek elé: a turisták csodálkozva kattogtatják gépeiket, a helyiek mosolyognak. A Szabadság-hídnál trendi tinédzser érdeklődik a felvonulás okáról. Tudod, ötvenhárom évvel ezelőtt valakik az életüket adták a Szabadságért! Rájuk emlékezünk, csatlakozz te is! A srác vonakodik, de néhány száz métert azért jön velünk. Lemegy a nap, kigyúlnak a fáklyák. Néhány ablakban nemzeti színű lobogó. Integetnek, ahogy a képeken. Mi is integetünk. Ahogy a képeken. Egy éltesebb úr hozzám szól: Látja fiatalember! Valakik még tudnak ünnepelni! Persze, hogy látom. De nem tudok rá bölcsen felelni, így csak ennyit mondok: Hála Istennek, vannak! Vagyunk! Bem apó szobra előtt tömeg, nem akkora, mint akkor, de nagy. Százak. Talán ezrek is. Himnusz, szavalat, ének, koszorúzás, szózat. Körülöttem Kaposváriak. A földijeim! Néhány ismerős is van köztük, de többnyire ismeretlenek. Mögöttem felvidékiek. A színpadon erdélyi srác beszél az összetartozásról. Közösen ünneplünk.
Hazafelé a villamoson cigánylány bömbölteti a telefonját. A Nyugatinál az aluljáró is szokásos képet mutat: kurvák, stricik, koldusok, hittérítők, politikai aktivisták és néhány unatkozó rendőr. Az ellenőr végignézi, ahogy a begipszelt kezemmel előkotrom a bérletem a farzsebemből, majd mikor mutatom felé, elfordul. Rá sem néz. A metrón három életerős férfi nagy terpeszben ül vagy hat helyet elfoglalva. Többen állunk. Idősek is. Azonban most ez sem zavar. Nem tudják eloltani bennem a lángot, amit a rakparton gyújtott bennem azok emléke, akik értünk adták az életüket. Akiket a hálátlan unokák zöme rég elfelejtett. De a hősök emléke hitet ad. No és azok is, akik tudnak ünnepelni. Akik tudják, hogy október 23. nem szabadnap. Október 23: ÜNNEP!
Dicsőség a legyőzötteknek!