1945. február
Negyvenezer katona sorakozott fel a várban, hogy a Széna téren át eljussanak a Budai hegyekbe. 758 főnek sikerült.
Nem kívánom részletezni Budapest ostromának okait, sem annak történelmi emlékezetét. Elég azt tudni, hogy a „felszabadító” szovjet csapatok totális katonai sikere után a kitörési kísérlet, illetve annak csírájában elfojtása a Vörös Hadsereg diadalmas cselekedetekén vonult be a magyarországi hivatalos történetírásba, a védők, pedig mint a legsötétebb fasiszta elnyomók. A rendszerváltozás után sem nyúlt a történészek többsége a „kényes” esethez, ami egyszerűen lábjegyzetté zsugorodott. Vagy azzá sem.
Amikor én a kilencvenes években gimnazista voltam, úgy oldották meg a tanárok a politikailag korrekt történelemoktatást, hogy 1914-nél befejezték azt. Mert ami onnan történt Isonzótol Trianonig, Károlyitól Kun Béláig, Horthytól a Donig, a zsidó gettóktól az ÁVH börtönökig, az ellenforradalomtól a forradalomig, a legvidámabb barakktól a taxisblokádig, Nagy Imre újratemetésétől a dunaszerdahelyi stadionig, az Európai Uniótol az „elkúrtuk”ig mind-mind politika. Méghozzá napi. Így eshet meg az a mai húsz-harminc éves korosztállyal, hogy többet tud az ókori Perzsiáról, vagy az itáliai reneszánsz koráról, mint a saját hazája, nagyapái, apái, vagy a saját gyermekkora történelméről. Aztán persze csodálkozunk, hogy mindenki másképp látja a történelmet, ez által azok a közös támpontok sem jöhetnek létre, ami alapján legalább a tárgyalási alapok meglennének egy nemzeti konszenzusig vezető párbeszédhez.
Azzal pedig, hogy a kitörés napján Becsület napja, azaz németül Tag der Ehre néven 2003 óta tart a Vér és Becsület Egyesület számos külföldi, ám hasonló világnézetű szervettel megemlékezést, gyakorlatilag évszázadokig az utolsó esély is elveszett, hogy Magyarországon valamilyen irányú elfogultság nélkül tárgyalják azt a történészek.
De én sem szaporítom tovább a szót, beszéljen helyettem Cseh Tamás, aki nagyon képszerűen, és – nem utolsó sorban – politikailag korrekten olvassa fel a történetét annak a lapnak, amit átírtak mielőtt megírtak volna, majd kitéptek a magyarság történetéből. A dalszöveget természetesen ezúttal is Bereményi Géza jegyzi.
Történelemóra egy szál gitárra:
