Mint ismeretes, a Magyar Kupát, a hazai labdarúgás egyik legismertebb trófeáját 1973-ban ellopták a Ferencváros székházából, így az utóbbi harminchat évben egy másolatot emelhetnek a magasba a kupagyőztes csapatok játékosai. A történet is lassan feledésbe merült, felnőtt egy generáció, aki nem is tudott róla, hogy a mostani trófea csak másolat, az idősebbek pedig beletörődtek abba, hogy soha nem lesz meg az eredeti. Nos, úgy néz ki, hogy megvan.

 
Máté barátom nagy koponya, civilben geográfus, azonban van egy terület, amiről ennél is többet tud, az pedig a futball. Élő lexikon, aki olyan magabiztosan fújja a tízes-húszas évek eredményeit, mint ha a múlt szezonról lenne szó, amit a saját szemével látott. Egy alkalommal egy egész kör sört nyert a kaposvári szurkolótábornak egy Vasas érzelmű sportújságírótól egy kelenföldi kocsmában, miután a spontán rendezett „ki tud többet a Vasasról” vetélkedőben felülmúlta az amúgy szintén nagy tudású riválisát, aki meghajolt ez előtt a teljesítmény előtt, és ahogy mondani szokás, fizetett, mint a katonatiszt.

Máté nemcsak ismeri a futballt, hanem gyűjti is annak relikviáit. Nem egyszer kellett összedobni neki a vendégjegy árát, és nem azért, mert a kocsmában hagyta az ösztöndíját, vagy a játékgépbe dobálta azt, hanem mert épp egy francia korabeli sportújságot vett a 6-3-ról, vagy épp egy kitűzőt Kaposvár első élvonalbeli futballcsapatáról, a Somogy FC-ről, amiről alig maradt fenn tárgyi emlék. Hogy mást ne mondjak, minden szektorba van belépőjegye az évszázad mérkőzéséről a Wembley stadionba, és több egykori, világháború előtti válogatott játékos tisztelte meg azzal, hogy leült vele beszélgetni fociról, életről, és megint csak fociról.

Ezek után talán nem meglepő, hogy Máté naprakész a futball-relikviáinak keresleti-kínálati piacán, így találta meg a több mint megdöbbentő hirdetést. Természetesen sportbaráti és állampolgári kötelességének érezte, hogy azonnal jelezze ezt a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetője felé. Idézem a levelét:

Tisztelt MLSZ, tisztelt Kisteleki Elnök Úr!

 

Tudomásomra jutott egy információ az 1973-ban a Ferencváros klubházából eltűnt eredeti Magyar Kupáról.

A Vatera.hu internetes aukciós portálon bukkant fel egy MacCabi nevű felhasználó termékei között, aki úgy hirdeti a Kupát, hogy "a pincéből került elő", és láthatólag nem tudja, vagy tagadja, hogy tudná, mit tart a kezében. A minimálár rejtve van, de az eladó azt mondja, megegyezik azzal az összeggel, amelyet egy gyűjtő kínált érte, így mindenképpen eladásra kerül.

Íme a webhely: http://www.vatera.hu/regi_foci_kupa_150376303.html

Úgy gondolom, ez a relikvia a magyar labdarúgásé, mindenkié, és nem egy magángyűjtő gyűjteményébe való. Az a csapat pedig, amelyik megnyeri a Magyar Kupa küzdelmeit, megérdemli, hogy az eredeti, 1909-ben készült Kupát tehesse egy évre a vitrinjébe, ne pedig az 1973-ban a Ferencváros által készíttetett másolatot.

Azt már az Önök tiszte eldönteni, hogy békés úton rendezik-e az ügyet, azaz megvásárolják a Kupát az aukción, vagy pedig kivizsgáltatják annak körülményeit, milyen módon került ez a felbecsülhetetlen értékű relikvia ehhez az illetőhöz, de úgy gondolom, az egész magyar futballtársadalom érdeke, hogy a Kupa az őt megillető helyre kerüljön.

 

Tisztelettel:

 

….. Máté

Kaposvár

White Wolves szurkolói csoport

Kipontoztam Máté vezetéknevét, a mai világban ki tudja, milyen baja származhatna a dologból. Csupán néhány észrevételt fűznék a leveléhez.

Semmiképp nem javasolnám a kupa kivásárlását, ugyanis köztörvényes bűncselekmény, közönséges lopás után veszett nyoma a trófeának. Ha pedig a „pincéből került elő” logikusan a pince fölött kell keresni a tettest, vagy azt az illetőt, aki a tettestől vette. Ugyanis a Magyar Kupa nem egy kerékpár vagy egy kabát, ami ellopásának büntetése elévülhet, hanem egyrészt egy műkincs, aminél nincs elévülés, másrészt egy mai napig funkcióval bíró kitüntetés, aminek ez idő szerint a kispesti Bozsik Stadionban lenne a helye, nem egy horvátországi pincében. Magam is használom a Vaterát, épp a héten vettem egy nehezen beszerezhető szépirodalmi könyvet az oldalon keresztül, de a Magyar Kupa nem egy könyv, vagy egy belépőjegy, vagy egy sál, hanem egy szent tárgy minden sportszerető embernek. Így pedig az eladó megszegi az oldal szabályait is. Azzal, hogy így kótyavetyéli a kupát, az minimum orgazdaságot követ el.

A felhasználó MacCabi néven ad-vesz, Mák Gábor (MacCabi = MákGabi) álnéven. A portál funkciójából kifolyólag van lehetőség értékelni a partnert, a vaterások többsége elégedett vele, viszont a negatív véleményre, miszerint nem az ígéreteknek megfelelően teljesített „zsidógyűlölő antiszemitának” titulálta partnerét. Amúgy a hirdetésben Horvátország van megadva az „árú” helyének, és érdekes módon az IWIW közösségi portálon is egy Maccabi nevű személy van regisztrálva, a horvátországi Split tartózkodási hellyel.

Úgy néz ki, megvan az orgazda, és megvan a város is. Úgy érzem, az MLSZ-nek kötelessége lenne a rendőrséghez fordulnia, és miután a Vatera minden szerződő ügyfelének a nevének és elérhetőségeinek birtokában van, nagyon egyszerűen a végére lehet járni a dolognak.

Reméljük, Máté észrevétele után az orgazda megkapja méltó büntetését, a Magyar Kupa pedig visszakerül azokhoz, akiket illet, a sport szerelmeseihez. Bízunk benne, hogy 2010 tavaszán már az eredeti trófeát emeli a magasba a kupadöntő után egy játékos, mondjuk pont a Kaposvári Rákóczi FC csapatkapitánya.

Friss: épp most olvastam fel Máténak a kéziratot, nehogy pontatlanul írjak bármit is a dologról. Ő hívta fel a figyelmem arra, hogy a Blikkben megjelent egy írás az esetről. Itt utánajártak a kupa történetének, mely szerint nem az 1973-ban ellopott serlegről van szó, hanem 1923-ban készült kupáról, ami utolsó információk szerint az MTK – tulajdonát képezte. Azon a tényen viszont nem változtat a dolog, hogy a kupának nem a Vaterán, hanem vagy a Honvéd, vagy az MTK vagy az MLSZ vitrinjében kellene lennie. Becsületes úton pedig nem juthatott hozzá a megszerzője. A másik az, hogy Máté levele után megkeresték tegnap a Kapos TV sportriporterét, aki az én számomat adta meg a Blikk munkatársának, én pedig továbbítottam az övét az újságírónak. Ehhez képest így kezdődik az írásuk:

BUDAPEST — Furcsa dologra bukkantunk az interneten!

Ennyit a Blikk-féle újságírói etikáról!