2010. május 28-29-30-án a Budafok-Tétényi Fesztiválsorozat keretein belül rendezték meg a Rózsa Fesztivált a budatétényi Rozáriumban. A fesztivál meghatározó pontja volt a Kárpát-medencei Borászok Találkozója, amely idén immár az ötödik alkalommal került megrendezésre. Íme a szubjektív élménybeszámolóm:

Helyszín

A fesztiválnak már a helyszíne is szimbolikus, Budafok és Budatétény hallatán a mai napig sokak a borra és a szőlőre asszociálnak. A területen régészeti ásatások bizonyították a borkultúra jelenlétét már a római korból, amikor ez a terület még a Campona nevet viselte. Sajnos, ma már sokaknak csak a bevásárlóközpont jut eszébe e név hallatán. A magyarság gyakorlatilag a honfoglalástól fogva művelte a szőlőterületeket és termelt borokat ezen a vidéken, ahol napjainkban már alig-alig látni szőlőtőkét. A XVII. században a nyugati zsoldosok dúlták fel a környék szőlőit, a XIX. században a filoxéra végzett kártékony pusztítást, de a legnagyobb kárt az emberi mohóság tette a területben, a szőlők helyére házakat, gyárakat építettek.

A rendezvény helyszíne a György Villa is szervesen kapcsolódik a borászathoz, már a XV. század végétől készült bor a telken a Ferences barátok jóvoltából. A török hódoltság az egyházat elűzte, a szőlőt viszont nem, a területet „Sekerli lokva burum”-nak, azaz a „cukros falat fokának” hívták a törökök. Az épület a XIX. század első felében épült, mai formáját 1867-ben kapta. Később a villa és a terület a Dísznövény Termesztési Kutató Intézethez került, ekkor alakították ki az út és a Villa közötti részen a Rozáriumot, azaz a „nemzet rózsakertjét”, ahol az ország különböző rózsafáit, bokrait gyűjtötték össze anno a lelkes botanikusok. Napjainkban 8000 tövön 1300 különböző fajta rózsa virágzik a parkban,  azonban ez a világszinten is ritka gyűjtemény végelszámolás alatt áll, és ha nem történik hathatós közbelépés, veszélyben a jövője. A villában bormúzeum található, és saját pincészet értékesíti borait.

A környezet tehát mesébe illő. Az útról sétány vezetett a villához a hatalmas rózsákkal borított térségen keresztül. Fantasztikus érzés volt hazafelé a hatalmas rózsakerten keresztülsétálni a fáklyákkal szegélyezett úton.  A padokkal borított teraszos rész előtt lehetett megvásárolni a baráti árúnak mondható belépőjegyeket, péntekre és szombatra külön-külön 800 forintba kerültek a napijegyek, a kétnapos karszalagért pedig 1200 forintot kértek. Minden belépő mellé járt egy kóstolópohár is. A területen a marcona külsejű biztonsági szolgálat udvariasan köszöntötte az érkezőket és a távozókat, és szívesen adott információt a kérdésekre, más dolguk nem is nagyon akadt, hisz a kultúrált közönség nem adott okot egyéb irányú fellépésre. A belépőjegy árusító standoknál civilek gyűjtöttek aláírásokat a terület megmentése érdekében, az íveket pedig szinte minden látogató aláírta. A rendezvény területén a borászatok standjai mellett lehetőség volt fantasztikus langallót vagy pestiesen kenyérlángost, jó kedéllyel kínált lángost, kézműves kecskesajtot és egyéb sajtkülönlegességeket fogyasztani, amiket nem is mulasztottam el. Ezen kívül kínáltak még kürtöskalácsot, marcipánt, hagyományos magyar ételeket, zsíros kenyeret és rétest is, szóval mindent, ami szem-szájnak ingere. Kicsik és nagyok egyaránt kíváncsian szemlélték a csaknem két méteres korabeli szódavízkészítő készüléket. A programokon amúgy nem voltak sokan, azonban ettől volt igazán családias a fesztivál. Számos ismerősömmel találkoztam én is, és a borászok szerint is szépen fogytak a borok. Egy-egy tétel olykor nagyon hamar elfogyott.

Borszerződés

A rendezvénynek eleve az adott apropót, hogy nem csak a határokon innen, hanem az egész Kárpát-hazából érkeznek magyar borászok, akik megmutatják egymásnak és a közönségnek is boraikat. A nemrég megszavazott törvény a kettős állampolgárságról végre lehetőséget ad, hogy az elszakított területeken élő nemzettársaink is magyar állampolgárokká váljanak, és magyar színekben gazdagítsák több mint  ezeréves kultúránkat. Igaz ez a borászokra is, akik ezzel a szerződéssel hitet tettek a magyar bor és a nemzeti egység mellett, valamint szorgalmazzák egy Kárpát-medencei Borászati Központ létrehozását Budafokon, akár épp a fesztivál területén. Íme a szerződés szövege:
 

BORSZERZŐDÉS

Mi, magyar borászok, határon innen és túl elérkezettnek látjuk az időt, hogy összetartozásunkat szerződésben erősítsük meg.

Azokban a napokban, hetekben, amikor a magyar nemzet fájó gyalázatot mos le magáról a kettős állampolgárság megadásával és a nemzeti összetartozás kinyilvánításával, nekünk, magyar borászoknak szent kötelességünk a magyar borkultúra határokon átívelő egységét megteremteni.

A Kárpát-medence hegy- és domboldalain a sajátos ökológiai adottságok következtében egyedi ízvilágú, csodálatos borok teremnek. Ezek a természeti adottságok és az emberi munka közös eredményeként megszületett illetve születendő borok az összhang, az összetartozás jelképei. Az itt összegyűlt borászok hitet tesznek a Kárpát-medencében élő népek közös jövője mellett.
A budafoki pincékben már a XVII. századtól foglalkoztak borkereskedelemmel. Buda, Pest és Óbuda egyesülését követően a főváros nagyléptékű fejlődése idején – a kőbányászat révén – újabb jelentős nagyságú pincékkel bővült a pincerendszer.

Az 1900-as évek elején Budafok a magyar borkereskedelem központjaként működött, ahol valamennyi ismert Kárpát-medencei borvidék bora megtalálható volt. A száz évvel ezelőtti virágkorra emlékezve szinte teljesen természetes volt, hogy Budafok-Tétényben szerveződött meg az első Kárpát-medencei borásztalálkozó.

Hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben és borban összefüggő, organikus egység. Ezért a Nemzeti Együttműködés, és az összetartozás jegyében támogatjuk a Kárpát-medencei Borászati Központ létrehozását Budafokon.

Borok

Egy borfesztivál legfontosabb része maga a bor. Miután a szakma krémje képviseltette magát, számítani lehetett rá, hogy jobbnál jobb italokkal találkozhatunk, amiben szerencsére nem is volt hiba. Miután nem vagyok borszakértő, csak lelkes amatőr, nem pusztán szakmai szempontok alapján kóstoltam, figyeltem arra, hogy milyen a kiszolgálás, mennyi információt kapunk a poharunkba töltött ital mellé, milyen maga a stand és milyenek az árak. Ez utóbbit persze ár-érték arányban néztem, miután ritkán jutok el ilyen széleskörű kóstolóra komolyabb összeget szántam erre a programra, így mindent megkóstoltam, amit arra érdemesnek véltem. A rendszer amúgy úgy működött, hogy kóstolójegyeket kellett vásárolni, a standok pedig jegyekben határozták meg a bor decijének árát. A legolcsóbb tételek kettő, a legdrágábbak tíz jegybe kerültek, így egy deci bor ára 200-1000 forint között mozgott. 2-3 jegyes bor szintre mindenhol volt, az átlag talán 3-4 körül mozgott, 7-10 jegyet csak a nagy pincészetek kértek egy-egy nagyobb borukért. A legtöbb helyen volt lehetőség fél deciket is kérni, nyilván fél áron, és több helyen lehetett kisebb egységeket, egy-egy kortynyit kérni, úgy, hogy a végén kaptunk egy egyéni árat. Én általában ez utóbbit választottam, hogy minél több tételt tudjak kóstolni. Néhol egy-egy tételre a pincészetek vendégei voltunk, ami jelzi, hogy itt nem elsősorban az értékesítésre és a gyors profitra utaztak a borászok, hanem tényleg meg akarták mutatni magukat, és hosszú távra jó benyomást tenni a fogyasztókban a boraikkal. Ezt jelzi az is, hogy sokan készültek szórólapokkal, névjegykártyával, egy helyütt pedig az email-címünket is elkérték.

Benyomás alapján három nagy csoportra sorolnám a bemutatkozó pincéket. Az első az, akinek a standját a jellegtelensége vagy egyéb okok miatt nem látogattam meg, tehát el sem jutottak odáig, hogy megismerjem a boraikat. Vívódtam rajta, hogy őket megemlítsem-e, végül arra jutottam, hogy megteszem, talán véletlenül olvassa a soraimat valamelyikük, és bár az én szempontjaim csak egy ember szubjektív szempontjai, talán máskor figyelembe veszik azokat.

Azokat nem nevesíteném, akikhez azért nem mentem oda, mert számomra megbízható ismerősök jelezték, hogy kóstoltak náluk és nem találtak semmi kiemelkedő tételt, ugyanis ez egy igazságtalan szempont volt a részemről, de miután számos borász volt kinn számos borral, kétségtelenül előfordult ilyen is. Két pincészetet nevesítenék csak közülük, az egyik az őrvidéki Eszterházy pincészet, vagy ahogy a honlapjuk mutatja Eszterházy Austria. Ha már honlap, sehol sincs magyar nyelvű tájékoztató. Már emiatt sem éreztem teljesen indokoltnak az amúgy nagyon trendi pincészet jelenlétét, azonban azután, hogy az amúgy profin dekorált standban álló hölgy sötét este is napszemüvegben telefonált végig a pultban, amíg az érdeklődők nézegették a borokat, nem kerekedett kedvem náluk hagyni a jegyeimet. A másik ilyen stand a délvidéki Dibonis Borászat volt. Itt egy dolog zavart, a Subotica felirat. Lehet, hogy igazságtalan a részemről, de amíg több más határon túli borászunk Reményik Sándor verssekkel dekorálta a standját, tőlük talán annyi lett volna az elvárható minimum, hogy magyarul írják ki Szabadka nevét. Ha ki sem tettek volna semmit, biztos, hogy kóstoltam volna náluk is.

Egy olyan pince volt, ami „véletlenül” maradt ki, ő a Dúzsi Pincészet volt.

Egy másik nagy csoportba tartoztak azok, akiknél kóstoltam ugyan egy vagy több tételt, de valami nem tetszett, így nem tértem vissza. Ilyen volt a Garamvári pincészet, ahol ugyan jó borok voltak és több tételt is kóstoltam, de annyit adtak egy decinek, amit máshol félnek, ami teljesen felesleges nyerészkedésnek tűnt annak fényében, hogy hozzám hasonlóan a többség szemmel láthatólag nem csinált pénzkérdést a kóstolásból. Náluk az zavart még, hogy szombaton amikor zártak, a standban dolgozó hölgy valósággal letépte az amúgy nagyon gusztusos szőlő dekorációt, ezzel nem éppen azt a benyomást keltette, hogy elhivatott lenne a borkultúra iránt. A híres Gere pincészetben ugyancsak fukarul töltögették a nem éppen olcsó borokat, pedig itt rendkívül jó tételek voltak Talán a pincészet neve miatt is sokan voltak laikus kóstolók, a személyzeten pedig látszott, hogy ipari kiszolgáláshoz szoktak: rendelés, töltés, fizetés és elköszönés volt a program minden hozzáadott szóbeli érték nélkül. A borászat nívójához képest méltatlanul kommersz a névjegykártyájuk is, érdemes volna talán egy újat terveztetniük.

Balla Géza standjánál csak ez utóbbit hiányoltam, itt az adagokkal és a körítéssel sem volt baj, és néha a gazda is feltűnt a standnál, a pultban álló úr azonban udvarias szabadkozással hárította el a borokra vonatkozó kérdéseimet. Innen mégis pozitív az összképem, ami leginkább a 2006-os Kadarkájuknak köszönhető. A Debreczeni Pincénél is hasonlót éreztem, ami azért érdekes, mert a szomszéd Ferenczi Szőlőbirtok standja egy és ugyanaz a cég az előbbivel, csak míg az előbbi az etyeki borvidéken, az utóbbi a szekszárdin szüretelt szőlőből készült borokat forgalmazza. A standok között mégis ég és föld volt a különbség, a Debreczeni-oldalon két fiatalember udavriasan töltögetet, a Ferenczi-oldalon viszont egy hölgy profin kóstoltatott. Nála úgy ittuk végig a borsort, hogy minden borról érdekes információkat hallhattunk, látszott, hogy szívügye a borászat, ráadásul nagyon szép vörösborokat mutatott, tehát volt is miről beszélnie. Ennyit számít, hogy ki áll a pultban. Nagyon kellemes tapasztalatokkal jöttem el Légli standjáról, ahol két remek vörösbort kóstoltam, és a hölgy is nagyon barátságos volt, bár ahogy említette, nem dolgozik a pincészetnek, „csak” szívességből segít be. A Takler pincészet termékeinek régi tisztelője vagyok, most sem csalódtam a boraikban, kedvesek is voltak, viszont itt is éreztem néha egy kis rutinszerűséget a kiszolgálásban.

A többi pincészet nem nevesíteném, vagy mert nem kóstoltam náluk, vagy mert semmi kirívó nem volt sem pozitív, sem negatív értelemben. Azt a négy standot viszont megemlíteném még, akiket mintául állítanék a többiek elé. A képzeletbeli dobogómról éppen csak leszorult az Etyeki Kúria standja, ahol két lelkes fiatalember öregbítette a pincészet hírnevét előzékenységével. Persze ehhez jó borok is kellenek, az 1-es fantázianevű tételükből és a friss roséjukból többször is kértünk. A Tiffán pincészet standja kitűnő borai mellett odafigyelt az arculatra, szakértő és udvarias személyzet fogadott minket, akik szinte barátilag búcsúztak tőlünk. A gazda, Tiffán Zsolt is végig jelen volt mindkét este, ami azért is figyelemreméltó, mert országgyűlési képviselőként egyenesen az Országházból érkezett, és záróráig maradva készséggel dedikálva díszdobozos borait. A Csenge típusúból magam is vettem egy általa szignózott palackot, és az utolsó jegyeinket is náluk hagytuk. Habár nehezen értelmezhető kategória a borászatban az izgalmas kategória, ha valami mégis az, akkor Bott Frigyes borsora mindenképpen. Szinte pincelátogatáson éreztem magam, amikor a gazda személyesen mutatta be minden borát, kérdezte a véleményeket, mesélt, viccelt, ahogy egy jó borászhoz illik. Az egyetlen szépséghibája az volt a standnak, hogy egy-egy tételből kevés volt, és hamar elfogyott. A legnagyobb tömeg pedig többnyire Maurer Oszkár standjánál állt, nem véletlenül. A gazda egyes-egyedül tartotta a frontot mindkét nap, remek boraihoz olyan pontos információkat adott, mint a kalendárium, és olyan történeteket mesélt, hogy az ember már csak azok miatt is repetázott minden borából. Számomra Maurer Oszkár volt az, aki energikusságával, hitelességével szimbolizálta azt, ami a fesztivál küldetése.

Szubjektív értékelésem alapján, amit nem jegyzetek alapján, csak utólagos benyomásokkal értékelek, ha osztályoznom kellene a résztvevőket stand, rosé valamint fehér-, illetve vörösbor kategóriákban így nézne ki a személyes éremtáblázatom.

Legjobb stand

1.    Maurer Oszkár
2.    Tiffán Zsolt
3.    Bott Frigyes

Legjobb fehérbor

1.    Zöldveltellini – Bott Frigyes
2.    Csenge – Tiffán Zsolt
3.    Csücsülős – Maurer Oszkár

Legjobb rosé

1.    Balla Géza
2.    Etyeki Kúria
3.    Gere Tamás

Legjobb vörösbor

1.    Pinot Noir – Gere Tamás
2.    Cabernet Franc – Tiffán Zsolt
3.    Kadarka (1880-as és 1912-es tőke) – Maurer Oszkár

Koncertek

Ahogy már írtam csodálatos környezet, fantasztikus borok és kultúrált közönség vett részt a programon, de a zene nélkül nem lett volna az a hangulat, ami. Miután csak az esti programokon vettem részt azokról a koncertekről tudok érdemben nyilatkozni. Pénteken a Hot Jazz Band volt az első olyan koncert, amit megnéztem, hamisítatlan korahűséggel idézik meg a századelőt, kiváló választás volt a szervezők részéről.

Ezt követte a Gyárfás Trió, akiket most hallottam először, azonban annyira tetszett, hogy még egy-két szám erejéig táncra is perdültünk a feleségemmel, akivel egy fővel gyarapodott a zenekar rajongótábora. Ezt jelzi az is, hogy ma reggel az énekesük, Éles Gábor hangjára ébredtem, aki valószínűleg végérvényesen belopta magát az itthoni zenelejátszókba. Nagyon aranyos volt, ahogy egész pici gyerekek is táncoltak a színpad előtt a zenéjükre, ez is bizonyítja, hogy a zene kortalan.

Szombaton a Makám játszott, lendületes, átélt és színvonalas zenéjüket értékelte a közönség, többen táncra is perdültek a közönség soraiban. Népzene, irodalom, öröm és szomorúság köszönt vissza zenéjükből, ami híven tükrözi a magyar néplelket.

A teljes katarzis Ferenczi György és a Rackajam koncertjén következett be, a nagy ívű produkció sokakat vonzott a színpad elé, a többség együtt énekelte a dalokat. Amúgy a zenekar nem csak fellépni jött a rendezvényre, családostól vették részt már korábban is a programban. Ferenczi Györgyöt egy közös barátunk mutatta be nekem, egy rendkívül szimpatikus, nyitott ember benyomását keltette számomra.

A mai nap is volt ingyenes gyereknapi műsor a Rózsa Fesztiválon, ennek a programja és a részletes műsor a fesztivál honlapján olvasható. Azonban erre már nem látogattam el, a mai nap ugyanis a Nemzeti Múzeum jegyében telt el, de az már egy másik történet…